Az LMP a felsőoktatási stratégia kapcsán kiáll Klinghammer István mellett

Az LMP az elmúlt napok sajtóhírei alapján úgy látja, hogy "megfúrhatják" a felsőoktatási stratégiáról szóló tervezetet és "megbuktathatják" Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárt - mondta kedden az MTI-nek Osztolykán Ágnes. A képviselő azt mondta, korábban többször is bírálták az államtitkárt, de a felsőoktatási stratégia tervezete kapcsán kiállnak mellette.

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy a sajtóban olyan hírek keringenek, amelyek szerint nem csak a stratégia, hanem a felsőoktatásban minőségi reformot óhajtó Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár is "megbukott".

lmpAz LMP a sajtóhírek alapján elképzelhetőnek tartja, hogy a felsőoktatási stratégiát a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén annak elfogadása ellen szavazó Parragh László iparkamarai vezető "és az általa képviselt nagyvállalati csoportok, multicégek fúrják" - mondta. Hozzátette: úgy látják, ezek a vállalatok "nem elégszenek meg azzal, hogy a szakképzésre rátették a kezüket," de Parragh László "bele akar szólni a felsőoktatásba" is. Ehhez viszont "el kell meszelnie" a felsőoktatási stratégiát és el kell érnie, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elmozdítsa posztjáról Klinghammer Istvánt - jelentette ki.

A Népszabadság szombaton közölt cikket "Parragh László megfúrta az államtitkárt?" címmel. Ebben a lap azt írja, több forrásuk is azt feltételezi, hogy Parragh László, aki elkísérte Orbán Viktort októberi indiai hivatalos látogatására, az út során meg is győzte a kormányfőt. A lap szerint nemcsak Parragh "fúrta" Klinghammer stratégiáját, hanem a helyettese, vagyis Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com