Az LMP a fiatalokra költené az olimpiára szánt pénzt

Kanász-Nagy Máté azt mondta: a kérdést úgy is fel lehet tenni: "olimpiát szeretnénk vagy unokákat".

Az LMP az utóbbi cél érdekében a következő tíz évben 1000 milliárd forintot fordítana arra, hogy 24 éves korig kitolja a családi pótlékot, amelynek összegét is megemelné - fejtette ki, hozzátéve, 200 milliárd forintból 100 ezer tanulónak eltörölnék a felsőoktatási tandíjat.



A szakszóvivő közlése szerint pártja újabb 1000 milliárd forintból 100 ezer bérlakást is építene, ezzel megduplázná a magyarországi állományt, emellett 500 milliárd forintból rendezné a közszféra béreit. Kanász-Nagy Máté közölte: 250 milliárd forintot fordítanának munkahelyteremtésre, a maradék 50 milliárd forintból pedig bölcsődéket építenének 10 ezer új férőhely létrehozásával.

A szakszóvivő szerint a fenti lépésekkel meg lehetne oldani Magyarország egyik legnagyobb problémáját, a kivándorlást is, amelynek keretében jelenleg havonta 5-10 ezer fiatal hagyja el az országot. Kanász-Nagy Máté kérdésre válaszolva azt mondta, az LMP vasárnapig több mint 15 ezer, az olimpiáról szóló népszavazást támogató aláírást gyűjtött össze, a céljuk összesen 30-35 ezer aláírás összegyűjtése.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com