Az LMP a teljes Klik-jelentés nyilvánosságra hozását kéri

Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, hogy teljes egészében váljon hozzáférhetővé a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült jelentés - közölte Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője kedden az MTI-vel.

Az LMP szerint a Klik elnökének és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárnak is távoznia kellene azok után, hogy a kormány megrendelésére készült jelentés szerint az intézményfenntartónál hibák sorozatát követte el a vezetőség. Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke közleményében azt írta: a kiszivárgott információk szerint "hibás döntések sorozatáról, rossz vezetési gyakorlatról és ésszerűtlen gazdálkodásról szól a jelentés, amit a nyilvánosságnak joga van teljes egészében megismernie". A Klik működése rengeteg pedagógust, szülőt és diákot érint, így, ha hibák vannak, azok megismeréséhez is mindenkinek joga van - tette hozzá az LMP-s politikus.

lmpHétfőn az Index írt arról, hogy Szabó Balázs miniszteri biztos hetekig vizsgálta a közoktatás legfőbb irányító szervét. A Klik és elnökének tevékenységéről szóló jelentésében egyebek között azt írta: azt hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemezte. A jelentés személyesen az elnököt hibáztatja a 2013-as gazdálkodás szakszerűtlenségéért és a szervezet 2014-es költségvetésébe kódolt, az év végére akár 50 milliárdosra duzzadó hiányáért is - írta az Index. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága az MTI-nek küldött közleményében a cikkre úgy reagált: a minisztériumi átvilágítás a Klik hatékony működését segíti, a központ elnöke pedig változatlanul élvezi a miniszter bizalmát.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com