Az LMP ellenzi az Apollo Tyres beruházásának támogatását
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány munkahelyenként 30 millió forinttal támogatja az Apollo Tyres "környezetileg kockázatos" magyarországi beruházását, a párt szerint a forrásokat a magyar kkv-szektor fellendítésére kéne fordítani.
Az LMP társelnökei ezt kedden közölték az MTI-vel, emlékeztetve arra, hogy 2008-ban a Gyurcsány Ferenc által már bejelentett együttműködést még a Fidesz is ellenezte. "A támogatás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nincs különbség a mostani és a korábbi kormányok gazdaságpolitikája között, mivel a Fidesz is külföldi tulajdonú multicégek összeszerelő üzemeként képzeli el az országot" - írták. Hozzátették: az elmúlt hónapokban újra bebizonyosodott, hogy ez a modell kudarcra van ítélve, a kormány stratégiai partnerei ezrével bocsátották el munkavállalóikat és az is kiderült, hogy az itt megtermelt profitjukat továbbra is szinte teljes egészében kiviszik az országból.
Az Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta, hogy az állam összesen 95,7 millió eurós - megközelítőleg 29 milliárd forintos - regionális beruházási támogatást nyújtson az Apollo Tyres (Magyarország) Ltd. számára a gyöngyöshalászi gumiabroncsgyár felépítéséhez. Magyarország júniusban jelentette be, hogy 48,2 millió euró közvetlen támogatással, 2,8 millió euró foglalkoztatási támogatással és mintegy 44,7 millió euró adókedvezménnyel kívánja támogatni az új gumiabroncsüzem építését. A projekt keretében 442,2 millió eurós beruházás valósul meg.
forrás:MTI

Hozzászólások