Az LMP gyökeres változást sürget a környezetpolitikában

Erőteljesebb és szigorúbb környezetpolitikát sürgetett az LMP pénteken, a környezetvédelmi világnapon.

LMP_logoSchmuck Erzsébet és Sallai R. Benedek országgyűlési képviselőik sajtótájékoztatójukon azt kifogásolták, hogy a kormányzat 2010 óta szisztematikusan gyöngítette a környezetvédelmet, verte szét intézményrendszerét és bontotta le a szigorú szabályozást saját hatalmi és anyagi szempontjaik érvényesítése érdekében.

Schmuck Erzsébet úgy látta: a kormányzat hozzá nem értőkre bízza a döntéseket, és figyelmen kívül hagyja a közjó szempontjait. Ennek következtében évente sok ezer ember hal meg idő előtt vagy betegszik meg a klímaváltozás, a zajártalmak vagy például a levegő szennyezettsége miatt. A képviselő a halálesetek 15 százalékáért okolta a környezeti ártalmakat.

A rövid távú gazdasági érdekek és a hosszú távú környezeti szempontok közötti összhang megvalósítását szorgalmazta.

Sallai R. Benedek szerint eljött az ideje a következő nemzedékek érdekeiről, igényeiről beszélni.

Rámutatott: a természet- és környezetvédelem területén huszonöt éve megalkotott jogszabályok mára elavultak, nem nyújtanak garanciát az egészséges környezet és a Kárpát-medence természeti örökségének megőrzésére, de az állam ágazati törvényeinek káros hatásait sem képesek meggátolni.

A politikus ezért szemléletváltást sürgetett, és nem értett egyet azzal, hogy a kormányzat a nagyobb beruházásokat könnyítendő a környezetvédelmi engedélyeztetésen lazít.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com