Az LMP ismét a strasbourgi bírósághoz fordul egy parlamenti szómegvonás miatt

Az LMP a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, amiért Kövér László házelnök megvonta a szót Szél Bernadettől, az ellenzéki párt társelnökétől az Országgyűlés egyik júliusi ülésnapján.

Szél Bernadett az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztetett: a parlament fideszes elnöke egy korábbi hasonló ügy elsőfokú perét már elvesztette Strasbourgban.

index-lmp

A strasbourgi bíróság tavaly szeptemberben elsőfokon kimondta, a magyar állam megsértette a Lehet Más a Politika és a Párbeszéd Magyarországért politikusainak véleménynyilvánítási szabadságát azzal, hogy az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket. A magyar állam fellebbezése után az ügy a másodfokú tanács elé került.

"Kövér László nem hallgattathatja el a neki nem tetsző véleményeket" - közölte Szél Bernadett, aki szerint a szómegvonás az egyik legsúlyosabb büntetés, amellyel parlamentáris keretek között egy képviselő magatartását szankcionálni lehet, és azzal a házelnök "sorozatban visszaél".

Felidézte: Kövér László júliusban azért rótt ki büntetést az LMP képviselőire, mert a parlamentben feltartott táblákon a dolgozói szegénység áldozataira, a kivándorolni kényszerülő százezrekre hívták fel a figyelmet.

Az LMP társelnöke szerint a házelnök annak ellenére büntetett, hogy a frakció a házszabály szerinti időtartamban tartott fel táblákat, a képviselők pedig nem hagyták el helyüket, az ülés folytatását semmi nem akadályozta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com