Az LMP törvénymódosítással előzné meg a választók utaztatását

A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az LMP annak érdekében, hogy kiszűrjék a választók utaztatását, valamint a levélben történő szavazással kapcsolatos esetleges visszaéléseket.

Az ellenzéki párt kezdeményezését szombaton Budapesten ismertette Schiffer András frakcióvezető, aki elmondta, hogy javaslatukat a bajai időközi választás furcsaságai után fogalmazták meg. Schiffer András a sajtótájékoztatón kiemelte, a bíróság most a Fideszt marasztalta el az egyik bajai szavazókörben történtek miatt, de itt korábban is voltak "meghökkentő pálfordulások". A jelenlegi furcsaságokra példaként említette, hogy míg a többi bajai szavazókörben 10 százalék felett teljesített az LMP, addig a kifogásolt területen egyetlen szavazatot sem kaptak, ráadásul ugyanitt 2006-ban úgy tudott magasan első helyet szerezni az MSZP jelöltje, hogy a város minden más körzetében magasan a Fidesz nyert.
Az LMP szerint ezért a jelenleginél egyértelműbben kell szabályozni, hogy a pártok és jelöltek, valamint támogatóik sem szállíthatnak választókat az urnákhoz.

lmpSchiffer András aláhúzta továbbá, a külföldön történő levélben szavazásnál is meg kell akadályozni, hogy "többé-kevésbé" hivatalos személyek" akárcsak összegyűjtsék és közösen adják fel az így voksolók borítékait. Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak. Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje végzett, 406 szavazattal. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

A Kecskeméti Törvényszék jogerős döntése értelmében a bajai 32-es számú szavazókörben meg kell ismételni a szavazást. A bírói tanács végzése szerint kampánycsendsértés történt, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com