Az MSZP fejet hajt a 20. századi totalitárius rendszerek áldozatai előtt

Az MSZP fejet hajt mindazok előtt, akik a 20. századi totalitárius rendszerek áldozatai lettek - közölte az ellenzéki párt csütörtökön a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben az olvasható: az MSZP az emlékezésen túl - tanulva az elmúlt évszázad történelméből - közös felelősségnek tartja felhívni a figyelmet a demokráciát fenyegető veszélyekre, és kötelességnek a fellépést a diktatórikus törekvésekkel szemben.

mszp

Hozzátették: az MSZP számára elfogadhatatlan, ha bárkit származása, vallása, vagy világnézete miatt üldöznek. A szocialisták célja egy olyan társadalom megteremtése, amely képes visszaszorítani a tekintélyelvű politikát - írták.

A közlemény szerint az MSZP demokratikus pártként kiáll a politikai sokszínűségért, és a vélemények szabadságát vallja. Minden körülmények között garantálják a demokratikus intézmények stabil működését - közölték.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com