Az MSZP garanciát kér a szabályozás stabilitására

Az Országgyűlés vállaljon garanciát arra, hogy három évig érdemben nem módosítja a boltok vasárnapi nyitvatartását - javasolta az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóbiás József azt mondta, ha a választók népszavazáson döntöttek volna a vasárnapi boltzár eltörléséről, akkor a módosítás után három évig nem lehetett volna hozzányúlni a törvényhez. Kezdeményezésüket azzal is indokolta, hogy a kormány nem egységes a kérdésben, három miniszter is egyértelművé tette, visszaállítaná a boltzárat.

mszp

Hozzátette: már benyújtották a parlamentnek "az önként vállalt" hároméves moratóriumot tartalmazó országgyűlési határozati javaslatot.

A pártelnök szerint a Fidesz a hibás a vasárnapi százszázalékos bérpótlék eltörléséért, ezzel büntették a munkavállalókat.

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke közölte, átfogó módosítást nyújtottak be a munka törvénykönyvéhez, amely a százszázalékos vasárnapi bérpótlék mellett a többi között tartalmazza a heti munkaidő meghatározását, a munkaidőkeret szabályozását, valamint rögzíti, hogy a munkavállaló két vasárnapnál többet nem dolgozhat egy hónapban.

Hozzátette: csak akkor lehet ennél többet dolgozni, ha erről a munkavállaló és a munkaadó írásban megállapodik.

Hangsúlyozta, hogy javaslatuk szerint a bérpótlék minden vasárnap dolgozónak járna, nem csupán a kiskereskedelmemben dolgozóknak.

Lukács Zoltán szerint ez az intézkedés nagy terhet róna a munkaadókra, ezért azt javasolják, hogy a bérpótlék 50 százalékig legyen csak járulékköteles.

Az alelnök közölte, rögzíteni kell, hogy a napi nyolc óra, heti negyven óra a munkaidő, amitől eltérni csak nagyon indokolt esetben lehet, akkor is úgy, hogy a napi 12 órát nem lépheti túl a munkaidő.

Lukács Zoltán elmondta: a munkaidőkeretet a jelenlegi egy év helyett csak fél évre előre lehetne meghatározni.

Jelezte, két hónapot adnának arra, hogy az érintettek fel tudjanak készülni a törvénymódosításra.

Ha a Fidesz tenni akar a munkavállalókért, szavazza meg az MSZP törvényjavaslatát! - szólított fel.

Az alelnök kitért arra is, hogy a versenyszféra keddi konzultációs fórumán arról akar a kormány tárgyalni, hogy a szombati, 50 százalékos készenléti bérpótlékot töröljék el. Ezt az ellenzéki politikus azzal magyarázta, hogy a MÁV nemrégiben elvesztett egy pert, ami miatt ötmilliárd forintot kellene kifizetnie a munkavállalóinak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com