Az MSZP kedden újra megpróbálja benyújtani népszavazási kérdését

Az MSZP kedden újra megpróbálja benyújtani a Nemzeti Választási Irodánál a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdését - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Lukács Zoltán emlékeztetett, hogy a Kúria kedden dönt arról, átengedi-e az előtte fekvő, a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdést. A politikus úgy fogalmazott, hogy a kérdés, amelynek benyújtásával legutóbb megelőzték az MSZP-t, nem a vasárnapi zárva tartás eltörléséről szól, "teljesen értelmetlen" és csak "azért lett feltéve, hogy időt lehessen húzni" vele.

mszp

Az alelnök kijelentette, meglepődnének, ha a Kúria átengedné azt, mert az egyrészről hibás, másrészről pedig nem felel meg a törvényi előírásoknak. Ha a kérdést megsemmisítik, akkor újra megnyílik a lehetőség arra, hogy a Nemzeti Választási Irodához lehessen fordulni, amire az MSZP készen áll - mondta.

Lukács Zoltán úgy fogalmazott, tanultak az elmúlt időszakból, kedden többen lesznek, kamerákkal, fényképezőgépekkel és "megfigyelőkkel" mennek a Nemzeti Választási Irodához. Azt üzente: "meg lehet próbálni természetesen megint ellehetetleníteni a népszavazási intézményt, de biztosak lehetnek abban, hogy mi is ott leszünk és egészen pontosan dokumentálni fogjuk, hogy mi történik".

Hangsúlyozta, addig nem adják fel, amíg az emberek nem mondhatnak véleményt az ügyről. Kiemelte, hogy zárva tartásról szóló jogszabálynak a mai napig 68-70 százalékos az elutasítottsága.

Az alelnök arról is beszélt, tudják, hogy "megint készülnek arra, hogy ellehetetlenítsék ezt a lehetőséget", mert "láttuk, hogy mire képes" a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság.

A kockás ingben érkező politikus azt is bejelentette, hogy pártjuk egyetért az oktatási dolgozók követeléseivel. Az eseményt követően nem sokkal a szocialista frakció közel másfél tucat tagja kockás ingben állt ki a Parlament főlépcsőjére, a sajtó kamerái elé.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com