Az MSZP kérdését hitelesítette a Kúria

Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését és hitelesítette Nyakó István MSZP-s politikus vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét szerdai ülésén a Kúria.

A kérdés úgy hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"

mszp

Az ügy előzménye, hogy február 23-án délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket.

A kérdést végül elsőként Erdősi Lászlóné tudta leadni, négy másodperccel megelőzve Nyakó István MSZP-s politikust; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.

Az NVB ezek után Erdősi Lászlóné kérdését hitelesítette, és - a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva - Nyakó István kérdését elutasította.

Az NVB határozatában megállapította, hogy a székházban tartózkodó ismeretlen személyek - akik nyilatkozatuk ellenére nem országos népszavazási kezdeményezés benyújtása céljából érkeztek - a magatartásukkal megsértették a választás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség, és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, ugyanakkor nem látta bizonyítottnak, hogy Erdősi Lászlóné vagy kísérője kihasználta volna ezt a helyzetet.

A Kúria egy korábbi végzésében már megállapította, hogy akadályozták Nyakó Istvánt népszavazási kérdése benyújtásában.

Az NVB határozataival szemben Nyakó István jogorvoslatot nyújtott be, amelyeket szerdán bírált el a Kúria.

A bíróság internetes oldalán olvasható végzések szerint a Kúria elsőként a népszavazási kezdeményezések benyújtásának sorrendiségével kapcsolatos problémát tekintette át. A bíróság arra jutott, hogy az időbélyegző szerint Erdősi Lászlóné (nem személyesen) 11 óra 34 perc 03 másodperckor, míg Nyakó István (személyesen) 11 óra 34 perc 07 másodperckor érkeztette a kérelmét.

Az is megállapítható az NVI által kiállított átvételi elismervényekből, hogy az átvevő által aláírt és hivatalosan az NVB-hez benyújtott érkeztetés időpontja Nyakó István esetében 11 óra 41 perc, míg Erdősi Lászlóné esetében 11 óra 53 perc volt.

A Kúria ezek alapján úgy ítélte meg, hogy Nyakó István tekinthető a népszavazási kezdeményezést elsőként benyújtónak.

A választási alapelvek sérelmével kapcsolatban a Kúria úgy foglalt állást, hogy a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdősi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdősi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.

A bíróság megállapította azt is, hogy azzal, hogy a csoport tagjai valós beadványozói szándék nélkül együttesen tartózkodtak az NVI székházában, csökkentették Nyakó István esélyét arra, hogy szándéka szerint mielőbb oda juthasson az érkeztető bélyegző berendezéshez, ekként sérült az esélyegyenlőség alapelve.

A Kúria szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás és az esélyegyenlőség elveinek a sérelme miatt Nyakó István kérdését kell elsőként benyújtottnak tekintetni, vagyis Nyakó István elsőbbsége "ezen az ágon is megállapítható".
A Kúria ezek alapján megvizsgálta Nyakó István - immáron elsőként benyújtottnak tekintett - kérdését, és megállapította, hogy az a jogszabályi előírásoknak megfelel, így a kérdést hitelesítette.

A Kúria végzését meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben, majd a megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. Innentől indulhat az aláírásgyűjtés, népszavazási kezdeményezést ugyanis csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.

Ha az érvényes aláírások száma eléri a 200 ezret, az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell elrendelnie a népszavazást. Ez akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Ha a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlésnek törvényt kell alkotnia, ennek a kötelezettségének hat hónapon belül eleget kell tennie, és a népszavazással hozott döntés 3 évig köti az Országgyűlést.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com