Az MSZP tovább sürgeti a létminimumadatok közzétételét

Az MSZP továbbra is azt követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a létminimumadatokat. Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján emellett a gyermekéhezés felszámolását ígérte arra az esetre, ha a szocialisták kormányra jutnak.

korozs_Lajos_mszp

Az MSZP-s képviselő egy hete szólította fel a kormányt a szegénységi adatok nyilvánosságra hozására. Mivel ez azóta sem történt meg, most megismételte követelését, hozzátéve: információjuk van arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatalban május óta rendelkezésre állnak a múlt évi adatok, elkészültek az elemzések, Vukovich Gabriella elnök pedig június közepén aláírta a dokumentumot, így azóta a publikálásra vár.

A szocialista politikus szerint az adatok hetek óta a kormány kommunikációs csapatának asztalán vannak, ők tartják vissza azokat. Véleménye szerint azért, mert kiderülne belőlük, hogy több mint négymillióan élnek a 85 ezer forintos egy főre jutó létminimum alatt, illetve hogy egy két gyermeket nevelő család megélhetéséhez legalább 250 ezer forint szükséges.

Korózs Lajos elmondta: a szocialisták célja egy olyan ország, ahol az emberek napról napra jobban élnek. Az MSZP kormányra kerülése esetén megszünteti a gyermekéhezést - ma ugyanis csaknem félmillió gyerek számára nem biztosított a napi háromszori étkezés -, eltörli a bölcsődei gondozási díjat, óvoda- és bölcsődefejlesztési programot indít, a nőknek azonos munkáért a férfiakéval egyenlő bért garantál és "zéró toleranciát" hirdet a családon belüli erőszakkal szemben - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com