Az ország második legnagyobb rendezvény- és sportcsarnoka épülhet Székesfehérváron

A tervek szerint az ország második legnagyobb, multifunkciós rendezvény- és sportcsarnoka épülhet Székesfehérváron – mondta el Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere csütörtökön az MTI-nek azt követően, hogy közös sajtótájékoztatót tartott Vargha Tamás országgyűlési képviselővel.

Fidesz_New_logoVargha Tamás (Fidesz) az eseményen jelezte, hogy a kormány és a város önkormányzata közötti együttműködési megállapodás megkötése után, Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti kormányülésen kiosztotta a kormánytagoknak a Modern városok program Székesfehérvárt érintő fejlesztési feladatait.

A kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek, a nemzetgazdasági miniszternek, az emberi erőforrások miniszterének és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek kell javaslatot tennie a kormány számára egy Székesfehérváron megvalósítandó új multifunkciós rendezvény- és sportcsarnok tervei elkészítésének támogatására.

Cser-Palkovics András kijelentette, hogy a szerződésben foglalt programpontok végrehajtása megkezdődött.

Elmondta, a nyár folyamán a rendezvénycsarnokra tervezői közbeszerzési eljárást fognak kiírni, miután tanulmányterv már korábban készült.

Megjegyezte, hogy a tervező által elkészített engedélyes tervek ismeretében lehet majd pontos bekerülési összeget mondani, jelenleg nettó 7 és 9 milliárd forint közötti nagyságrend valószínűsíthető.

Az MTI kérdésére a városvezető elmondta: alapvetően egy jégkorongra épülő csarnok lesz, amelyben folyamatos biztosítják majd a jeget, a helyszín egyéb kulturális, tudományos és sportrendezvények esetén pedig más burkolatot kapna. Hatezer ember befogadására lenne alkalmas jégkorongmérkőzésen, ez egyben a legkisebb maximális nézőszámot is jelenti a legnagyobb játéktér miatt - tette hozzá.

Úgy vélte, a sok funkció és a használatba vételt követő üzemeltetési és működtetési feladatok racionális megtervezése miatt legalább egy évig fog tartani a tervezés. Megemlítette, hogy a jégkorong 30-40 napos kihasználtságot jelenthet éves szinten, de legalább ugyanennyi másfajta rendezvénnyel is meg kell majd tölteni a csarnokot.

Cser-Palkovics András kiemelte: jelezték mind a kormányfő, mind Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke számára, hogy a 2024-es olimpiai pályázat sikere esetén Székesfehérvár szívesen lenne házigazdája az új csarnokkal teremsportoknak, az új futballstadionnal labdarúgó-mérkőzéseknek, a Velencei-tóval pedig vízi sportoknak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com