Az Összefogás Párt feljelentést tett az összefogás szó használata miatt

Az Összefogás Párt feljelentést tett "név, szlogen és védjegylopás, valamint az ezekkel összefüggő választási csalás miatt". Szepessy Zsolt pártelnök hétfőn személyesen nyújtott be feljelentést ismeretlen tettesek ellen a Legfőbb Ügyészségen.

öpAz Összefogás Párt az MTI-nek küldött közleményében emlékeztetett, hogy korábban levelet írt az Összefogás miniszterelnök-jelöltjének, Mesterházy Attila MSZP-elnöknek, és kezdeményezte "a névlopás által kialakult helyzet tárgyalásos tisztázását", ám megkeresésére nem kapott választ.

Szepessy Zsolt a név-, illetve szlogenhasználattal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali pártszövetség nevében Szigetvári Viktor és két társa is tett már feljelentést, ők azért mert szerintük a kormánypártok saját kampányukhoz elorozták a kormány "Magyarország jobban teljesít!" szlogenjét.

"Ugyanezek az önérzetes úri emberek nem láttak abban semmi rosszat,hogy az Összefogás Párt nevét - szerintük csupán egy szlogent - ők maguk is használják. Hogyan is van ez?" - vettette fel.

Közölte, nem akarnak szótlanul elmenni "ekkora álszentség mellett", ezért döntöttek úgy, hogy ők is feljelentést tesznek.

Azt írták, szerintük az "összefogás" név a magyar politikai életben az elmúlt öt évben jól bejáratott védjegy, szlogen egyértelműen az Összefogás Párthoz kötődött, a választók ezen a néven tudják azonosítani a pártot és tevékenységét. Közölték, az Összefogás Párt jelentős összegeket költött nevének, szlogenjének, védjegyének megismertetésére, ezért az komoly anyagi és szellemi értéket is képvisel.

Úgy látják, más pártok és civil szervezetek is használták ugyan az összefogás szót, ám mindig figyeltek a megkülönböztethetőségre. "A nyolc év rossz kormányzás alatt elkényelmesedett és önteltté váló baloldali vezetők most szakítottak ezzel a kimondott-kimondatlan szabállyal és egy az egyben, már a látszatra sem adva, ellopták tőlünk az Összefogás nevet és azt saját választási kampányukban használják" - írták.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com