Az új állampolgársági törvény alapján 1466-an vesztették el szlovák állampolgárságukat

Eddig 1466 személy vesztette el szlovák állampolgárságát a 2010-ben elfogadott új szlovák állampolgársági törvény következtében. Ugyanakkor a másfél éve érvényes kivételek alapján 220-an kérvényezték szlovák útlevelük visszaadását, és ezt 159 esetben a belügyi tárca lehetővé is tette - ismertette pozsonyi belügyminisztérium legfrissebb statisztikai adatait a TASR közszolgálati hírügynökség vasárnap.

A Robert Fico vezette pozsonyi kormány a magyar Országgyűlésnek a határon túli magyarok könnyített honosításról 2010 májusában meghozott jogszabályára reagált a szlovák állampolgársági törvény módosításával, amely az eredeti állampolgárság elvesztésével sújtja azokat a szlovákiai polgárokat, akik felveszik egy másik ország állampolgárságát.

____robert-fico

A szlovák jogszabályt ezért gyakran "ellentörvénynek" minősíti a sajtó. Ficóék nem is titkolták, hogy a jogszabály célja megakadályozni a felvidéki magyarokat a magyar állampolgárság felvételében.

A legtöbben, 416-an a cseh állampolgárság felvétele miatt vesztették el eredeti szlovák állampolgárságukat. A magyar állampolgárság felvétele miatt eddig 71 személy vesztette el szlovák állampolgárságát.

A 2015 elejétől érvényes konkrétan meghatározott kivételek alapján azonban visszaigényelhető az elvesztett állampolgárság.

Szlovák állampolgárságát eddig 220 személy kérte vissza, közülük 159-en már vissza is kapták. A többi kérvénnyel most foglalkozik a tárca. Azok között, akik már visszakapták szlovák állampolgárságukat két olyan személy van, aki magyar állampolgárságot vett fel. A legtöbben - 85-en - itt is a cseh relációban vannak.

MTI

Hozzászólások

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

http://ujhazak.com