Bajai videó - Fidesz: a nyomozóhatóságoknak a DK szerepét is tisztázniuk kell a hamisítási ügyben

Bár Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke teljes körű belső etikai vizsgálatot ígért a hamisított bajai videófelvétel ügyében, a Fidesz arra kéri a nyomozóhatóságokat, hogy a DK szerepét is tisztázzák ebben az ügyben - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a baloldal egy hete bukott le "az eddigi legaljasabb politikai hamisítási botrányban", amikor politikai ellenfeleiket csalással vádolva próbálták leplezni vereségüket, és ehhez még bizonyítékot is hamisítottak. Előre kitervelten megrendeltek, leforgattak és közzétettek egy hamis videót, aztán vádaskodtak - tette hozzá.
Zsigó Róbert szerint azonban saját csapdájukba estek, hiszen a rendőrségi nyomozás tényként állapította meg, hogy a nyomok az MSZP-székházhoz, illetve a DK-hoz vezetnek.

A Fidesz szóvivője - Baja polgármestere - azt mondta, Gyurcsány Ferenc egy színdarabot adott elő arról, hogy ehhez semmi köze, de neki már sem a jobb-, sem a baloldal nem hisz, hiszen korábban a saját hazugságaiba bukott bele.
Megfogalmazása szerint az összes szereplő tagad, "még Gyurcsány Ferenc is lapít", "zavaros színjátékot játszik" ebben az ügyben, pedig ideje lenne tisztázni, hogy a DK embere kinek a megbízásából vett részt a hamisításban, a pártelnök és emberei milyen szerepet töltöttek be ennek kieszelésében és legyártásában.

Zsigó Róbert utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn teljes körű etikai vizsgálatot ígért, ám erről azóta is hallgat. Egy embert feláldoztak, de a Fidesz tudni szeretné, hogy az ígért vizsgálat megtörtént-e. Arra is választ várnak, hogy vizsgálták-e, aktivistájuk miként került a hamisítási ügybe, megkérdezték-e a részletekről és arról, hogy kitől kapta a megbízást.

Fidesz_New_logoJelezte: nincsenek illúzióik, és biztosak benne, hogy Gyurcsány Ferenctől nem kapnak majd választ kérdéseikre, ezért arra kérik a nyomozóhatóságokat, hogy a DK szerepét is tisztázzák ebben az ügyben.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com