Bajnai Gordon: nem a kormányváltás fog fájni, hanem az, ha Orbán Viktor hatalomban marad

Bajnai Gordon cáfolja, hogy megszorításokra készülnének és szerinte nem a kormányváltás fog fájni Magyarországnak, hanem az, ha Orbán Viktor hatalomban marad 2014 után is.

Az Együtt-PM választási szövetség vezetője keddi blogbejegyzésében Kocsis Máté nyilatkozatára reagált. Kocsis Máté azt mondta, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a hétvégén beismerte, ha újból miniszterelnök lesz, újra fájni fog, vagyis a baloldalon semmit sem tanultak a múlt hibáiból, és ha megtehetnék, újra megszorításokat vezetnének be.

egyutt-pm_logoBajnai Gordon ezzel szemben hangsúlyozta: az Együtt-PM nem megszorításokra készül, hanem az "egyenes beszéd-egyensúlyteremtés-növekedés szentháromságára épülő kormányzásra". Szerinte "tűzről megint az beszél, akinek a háza ég". Úgy vélte: a második Orbán-kormány első három éve sokkal jobban fájt a magyaroknak, mint a válságkezelő kormány időszaka. 2010 óta ugyanis több mint 2600 milliárdos megszorítást hajtott végre a kormány, "amihez képest a rezsicsökkentés olyan, mintha végtagját elvesztő beteget kúrálna C-vitaminnal".

Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor kormányzása óriási fájdalmat okoz magyar vállalkozások és családok tömegeinek, pedig "ő nem mondta, hogy fájni fog, sőt, ennek az ellenkezőjét hazudta, és még most is azt hazudja az embereknek, hogy jobban élnek, mint három éve".
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com