Balatoni Katalin: évente 700 ezer forinttal csökkenne a pedagógusok bére a sávos adózással

Évente legalább 700 ezer forinttal csökkenne a pedagógusok bére a sávos adózás hatására - közölte a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Balatoni Katalin elmondta: idén nemcsak egyszer, hanem kétszer is emelik a pedagógusok bérét, legközelebb szeptemberben, és ez az emelés a teljesítményértékeléshez kapcsolódik.

Hozzátette, a teljesítményértékelés egyelőre új rendszer, még ki kell alakulnia kultúrájának, de pozitívum, hogy arra ösztönzi a pedagógust és az igazgatót, hogy beszéljenek egymással például a közös vagy személyes célokról, irányokról.

Balatoni Katalin történelminek nevezve a béremelést és megjegyezte, hogy ez egy hosszú folyamat egyik állomása: jelenleg átlagosan bruttó 800 ezer forintnál tartanak, ami az év végére elérheti a bruttó 840-850 ezer forintot.

Szólt arról is, hogy az augusztusi első adatok szerint kétezerrel több pedagógus dolgozik a pályán, mint az előző év azonos időszakában, s a fenntartó, illetve az igazgatók is arról számolnak be, hogy folyamatosan térnek vissza a munkavállalók az iskolákba.

Eltérések lehetnek a munkavállalók számában régiónként, de az elmondható, hogy az új életpálya és a béremelés növelte a biztonságérzetet és bizakodásra ad okot az is, hogy az egyetemek és az érintett szakok "dugig vannak" a pedagógusi pályára készülő diákokkal - mondta a miniszterelnöki biztos, hozzátéve, hogy "jönnek a fiatalok, tényleg sikerült vonzóvá tenni a pedagógusi pályát".

Megjegyezte, hogy nagyon sokan visszatérnek a pályára azok közül, akik korábban elhagyták azt. A Tisza Párthoz kötött sávos adózásról azt közölte, hogy "végre ott tartunk, hogy a pedagógusoknak a megérdemelt béremelést biztosítani tudja a kormány (...), s akkor bejön egy ilyen hír". Szavai szerint a sávos adózás egy pedagógus esetében évente 700 ezer forint elvonást jelentene, s ez 140 ezer család életére lenne hatással.

Hangsúlyozta, hogy a kormány már elkezdte végrehajtani a 2031-ig tartó pedagógusi béremelést, s erre most a Tisza a sávos adózási tervvel ezt a folyamatot megtörné, ami nonszensz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com