Balog: az emberi erőforrások fejlesztése nyertese a jövő évi költségvetésnek

Az oktatásra, az egészségügyre, a családtámogatásra a kultúrára és a szociális területre, valamint a nyugdíjakra is több pénz áll rendelkezésre a 2017-ben, ezért az emberi erőforrások fejlesztése egyértelműen az egyik legnagyobb nyertese a jövő évi költségvetésnek - jelentette ki Balog Zoltán Szombathelyen.

Szavai szerint oktatásra 270 milliárd forint, egészségügyre 167 milliárd forint, a társadalombiztosítási és jóléti szférára 155 milliárd forint, a kulturális tevékenységekre 66 milliárd forint, a sport és szabadidős ágazatokra pedig 22 milliárd forint többletforrás jut jövőre.

balog zoltán

Balog Zoltán hangsúlyozta, a nagyobb anyagi lehetőségek nemcsak az egyes területek működtetését teszik könnyebbé, hanem lehetőséget teremtenek a béremelésekre is.

Szeretnénk azoknak, akik az oktatásban, az egészségügyben, a szociális és a kulturális szférában dolgoznak, a bérét úgy emelni, hogy végre közelítsünk ahhoz a mértékhez, ami a munkájuknak valóban a megfelelő ellentételezése - mondta.

Hozzátette: az emberi erőforrás megerősítésére rendelkezésre álló források bővülését a gazdaság teljesítményének a növekedése tette lehetővé, csakúgy, mint a mindenki számára pozitív hatásokkal járó adócsökkentést, valamint a fiatalok otthonteremtésének támogatását.

Balog Zoltán kiemelte: 2017 az otthonteremtés éve lesz. Szavai szerint a kormány a saját otthon meglétét a polgári berendezkedés egyik legfontosabb előfeltételének tartja, a jövő évi költségvetésben éppen ezért 211 milliárd fordítanak az otthonteremtés támogatására, amelynek legfontosabb elemei a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az államilag támogatott kedvezményes hitel, valamint az áfacsökkentés.

Szólt arról is, hogy már az idén működni fognak a nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) amelyek keretében tíz éves távlatban további 3 millió forintos támogatás járhat otthonteremtésre.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com