Balog Zoltán: a béremeléssel a megbecsülés erősítése a cél

Az egészségügyi béremeléssel az orvosok megbecsülésének növelése, az itthon maradás erősítése a cél, ezért minden olyan esetet egyénileg vizsgálnak meg, ahol probléma merült fel - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hozzátette, nem rendszerszintű a probléma, a minisztérium becslése szerint mintegy száz olyan ember van, aki kikerülve a szakorvosi képzésből elveszítette a korábbi nettó 150 ezer forintos ösztöndíjat és 107 ezer forintot kapott helyette. Mint mondta, az nem fordulhat elő, hogy bárkinek kevesebb legyen a bére, mint korábban volt.

20150528forint-penz-penzugyek-penztarca-bankkartya1

 

Hozzátette: jövőre újabb 100 ezer forintos béremelés lesz, tehát 207 ezer forinttal emelkedik a bérük.
Összesen az egészségügyben 96 ezer ember bérét emelték - mondta a miniszter. Hangsúlyozta, 2020-ra minden egészségügyi dolgozó bérét a duplájára fogják emelni a kormányzás elején kapott juttatáshoz képest.

Kifejtette: az orvosok jövedelmének nagy részét most pótlékok, túlórák, ügyeleti díjak teszik ki. Azt szeretnék elérni, hogy a fix bér, amit megkapnak, méltó legyen a munkához, amit végeznek és európai összehasonlításban is versenyképes legyen. Hozzátette: az elmúlt 4-5 évben a visegrádi országok közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű, 40 százalékos béremelés a területen.

Balog Zoltán beszélt arról is, hogy míg a vidéki kórházak több 100 milliárd forintos nagyságrendben újultak meg az utóbbi években, Budapest nem részesülhetett az ezt lehetővé tevő uniós forrásokból, a fővárosban a legrosszabb az infrastruktúra.

Megemlítette, hogy a János kórház ügye speciális, a pavilonrendszerű működést ma már nem tartják hatékony módszernek, de amíg az észak-budai centrum nem jön létre, addig nem fognak hozzányúlni. Úgy vélte, az lenne a legjobb megoldás, ha a Kútvölgyiben hoznák létre azokat a kapacitásokat, amelyek most a János kórházban vannak.

Elmondta, a kormány döntése értelmében a dél-budai "szuperkórház" a Dobogó nevű területen valósul meg, autópálya-lehajtókat is terveznek hozzá. Mint mondta, a környéken lakók is jobban járnak, ha zöldmezős beruházásként egy új kórházat kapnak, mintegy 1000 ággyal, mint ha az Alkotás úton lévő Sportkórházat fejlesztették volna, amelynek ágyszáma, kapacitása túl kicsi lett volna.

Balog Zoltán az új, nagypénteki munkaszüneti napról elmondta: komoly döntés volt, mert a gazdaságnak kieső jövedelmet jelenthet. Hangsúlyozta, a családi, vallási közösségek lehetősége, hogy a munkaszüneti napot ünnepnappá tegyék.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com