Bela Varga cáfolja, hogy a kuruc.info tulajdonosa lenne

Nem tulajdonosa a kuruc.infónak, de "baráti szívességként" ő jegyeztette be saját nevére a portált az Egyesült Államokban - ezt állítja a helyi honlapnak adott nyilatkozatában a kaliforniai Healdsburgben élő Bela Varga, akit az atlatszo.hu oknyomozó portál kedden közzétett írásában nevezett meg, mint a kuruc.info valódi tulajdonosát.

A healdsburg.patch című, a több mint 11 ezer lakost számláló városka internetes hírlap szerkesztőjének, Keri Brennernek adott, a világhálóra pénteken felkerült nyilatkozatában Bela Varga kategorikusan kijelentette, hogy nem tulajdonosa a kuruc.infónak.
Közlése szerint alapvetően abban állt a közreműködése, hogy 2008-ban saját nevén ő regisztráltatta a kuruc.infót, valamint bankszámlát nyitott a honlapnak. Úgy fogalmazott, hogy az amerikai regisztrációval és a bankszámla megnyitásával szívességet tett magyarországi barátoknak.
"Segítettem nekik 2008-ban, amikor a kormány bezárta őket, és nem tudtak bankszámlát nyitni" - mondta Varga, aki 1988 óta él az Egyesült Államokban.
A 49 éves férfi közölte, hogy rendszeres kapcsolatot tart fenn a kuruc.info üzemeltetőivel, de nem ellenőrzi a honlapon megjelenő tartalmakat és nem vesz részt az anyagok megjelentetésében.

A honlap üzemeltetőinek megnevezésére azonban nem volt hajlandó, azt állítva, hogy "védi biztonságukat".
Varga kijelentette, hogy a magyar hatóságok nem kedvelik és szélsőjobboldalinak tartják a kuruc.infót. Úgy fogalmazott, hogy a honlap "különféle csoportokra - beleértve a +zsidókat, cigányokat és a magyarokat+ - összpontosítja kritikáit", olyanokra, akikről a szerzők úgy gondolják, hogy "különböző gaztetteket követtek el". Varga szerint a kuruc.info szerzői közül húsz körüli a "nácizmus felé hajlók" száma, de "a többiek mérsékeltebbek".
"Ez egy korlátozásoktól mentes honlap" - mondta Varga, hozzátéve, hogy nagyra értékeli a szólásszabadságot.
"Egy egészséges társadalomban el kell tűrnünk a nézetkülönbségeket. Mindaddig, amíg békés módon fejezik ki panaszaikat" - fejtette ki Bela Varga a healdsburg.patch honlapnak nyilatkozva.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com