Benkő: fontos Magyarország biztonsága

Benkő Tibor az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta: a jövőre rendelkezésre álló 86 milliárd forintos többletforrás lehetőséget biztosít arra, hogy erős, ütőképes Magyar Honvédséget hozzanak létre.

Kifejtette: az 513 milliárd forintos honvédelmi költségvetés 40 százalékát személyi kiadásokra, illetményekre, a lakhatás segítésére fordítják. Jövőre is biztosítják a katonák 5 százalékos illetményfejlesztését. A kiadások 30 százaléka üzemeltetésre, fenntartásra, további 30 százaléka pedig fejlesztésre megy el. Utóbbi keretből a légierő és a szárazföldi erők komoly fejlesztését tervezik, de kiemelt feladat a kibervédelmi képesség kialakítása is.

 

Benkő Tibor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a jövő évi költségvetés fedezet arra, hogy a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési tervben meghatározott feladatokat végrehajtsák. Ennek keretében a honvédség minden erejét fejlesztik, de kiemelt feladat a légierő fejlesztése.

Szükség van repülőgépekre, köztük szállító, harci és kiképző gépekre, és a következő lépés a helikopterfejlesztés - sorolta a miniszter, aki elmondta, ez ügyben készülnek a tenderek kiírására.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com