Bérlakás-építési programot javasol a Jobbik

Fiatal családosoknak szóló bérlakás-építési program elindítását javasolja a Jobbik - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

ZKarpatDanielA politikus szerint a fiatalok többségének nincs esélye arra, hogy önerőből vegyen lakást, ezért a Jobbik részben osztrák, részben korábbi magyar példák alapján bérlakás-építési programot javasol. Úgy becsülik, hogy ez az első évben 50-60 milliárd forintból elindítható lenne. A szükséges pénzt az integrációs programokra elkülönített forrásból biztosítanák - közölte.

Kifejtette: ha a programban részt vevő fiatalok betartják a minimális együttélési feltételeket, akkor pár év után a bérleti díjuk törlesztőrészletté változtatásával tulajdonjogot szerezhetnének az ingatlanban.

A tömeges bérlakásépítéssel egyszerre lenne lassítható a kivándorlás, növelhető a gyermekvállalási hajlandóság, és a gazdaság is nagy tőkeinjekcióhoz jutna - mondta Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik javaslata szerint - folytatta - a programban kizárólag magyar kivitelezők vehetnének részt, és a beszállítók között is a lehető legnagyobb mértékben magyar cégekre támaszkodnának.

A jobbikos képviselő azt is szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel a majdnem félmillió üresen álló magyarországi ingatlan állapotát, tulajdonosi szerkezetét.

Az Operaház elé szervezett esti tüntetést firtató kérdésre Z. Kárpát Dániel azt mondta: pártja minden olyan utcai megmozdulást támogat, amely tisztességes célok, valós megoldási javaslatok alapján képes javítani az ország helyzetén. Erősen megkérdőjelezhető azonban, hogy a péntek esti demonstráció ebbe a sorba illik-e - mondta. A különböző megmozdulások korlátozása viszont nem megoldás - tette hozzá a gyülekezési törvény tervezett módosításával összefüggésben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com