Beutazási tilalom - Az MSZP és a DK nem megy el a külügyi bizottság hétfői ülésére

Az MSZP és a DK nem vesz részt a parlament külügyi bizottságának hétfői ülésén, mert - a napirendi javaslat szerint - nem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatja majd a testületet az amerikai beutazási tilalom ügyének fejleményeiről.

mesterhazyattilaMesterházy Attila és Demeter Márta, a bizottság szocialista tagjai az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményükben emlékeztettek: a testület keddi ülésén megegyezés született, hogy az MSZP képviselői által az amerikai beutazási tilalom ügyében kezdeményezett napirendi pont megtárgyalását a bizottság jövő heti tanácskozására halasztják.

A szocialista párt képviselői is elfogadták Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnöknek azt a javaslatát, hogy a jövő heti ülésen számoljon be Szijjártó Péter az ebben az ügyben is folytatott amerikai tárgyalásainak eredményeiről - írták, majd azzal folytatták, hogy "ezt a megegyezést felrúgva" a bizottság hétfői ülésére a kormány Trócsányi László igazságügyi minisztert és Magyar Levente külügyminisztériumi államtitkárt küldi.

Mivel "a magyar diplomácia vezetője nem fogadta el" a meghívást, azaz "nem tartja fontosnak", hogy tárgyalásairól tájékoztassa az Országgyűlés illetékes bizottságát, az MSZP és a DK sem vesz részt a hétfői ülésen - közölte Mesterházy Attila és Demeter Márta. Egyúttal ismét kezdeményezik Szijjártó Péter külügyi bizottsági meghallgatását.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com