Beutazási tilalom - DK: a közszféra vezetői nyilatkozzanak a kitiltottakról!

A Demokratikus Koalíció azt várja, hogy a közszféra vezetői nyilatkozzanak arról, a vezetésük alatt álló szervezeteknél van-e olyan ember, akit érint az Egyesült Államokból való kitiltás - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

vadai ágnesVadai Ágnes emlékeztetett arra, hogy a sajtóban tavaly októberben jelentek meg azok a hírek, amelyek szerint hat "magas rangú kormányzati tisztviselőt" kitiltottak az Egyesült Államokból.

Azóta annyit lehet tudni, hogy az adóhatóságot vezető Vida Ildikó szerepel a listán, a további érintetteket viszont homály fedi - tette hozzá.

A független képviselő közölte, írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz, a miniszterelnök-helyetteshez, a miniszterekhez és a legfőbb ügyészhez.

Emellett levelet küld az államfőnek, továbbá a jegybank, az MTVA, valamint az Állami Számvevőszék elnökének. Tőlük azt kéri, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozzanak arról, hogy szervezetüknél, azok háttérintézményeinél, gazdasági társaságainál vagy egyéb szerveinél szerepel-e bárki a kitiltási listán.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com