Beutazási tilalom - Semjén: a kormány nem ismeri az érintettek listáját

A kormány nem tudja, hogy kikre vonatkozik az amerikai beutazási tilalom, az adóhivatal elnökének érintettségéről is csak onnan értesült, hogy Vida Ildikó kedden tájékoztatta erről a nemzetgazdasági minisztert - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy írásbeli kérdésre adott válaszában.

semjenzsoltA kormányfő helyettese Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető érdeklődésére válaszolt, aki a tárcavezetőket is egyenként megkérdezte, hogy az általuk irányított minisztérium vagy az alájuk tartozó háttérintézmények bármely kormányzati tisztségviselőjét értesítette-e az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a beutazás korlátozásáról.

Az erre adott tájékoztatásokban a miniszterek azt közlik, nincs tudomásuk arról, hogy az általuk vezetett minisztérium vagy a tárcához tartozó háttérintézmény közszolgálati tisztviselője kapott volna a nagykövetségtől bármilyen értesítést. Egyedül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy november 4-én kapott tájékoztatást Vida Ildikótól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől az amerikai hatóságok személyét érintő intézkedéseiről.

Semjén Zsolt írásbeli válasza kitér arra, hogy az alapvető információk hiányában, az elmúlt hetek amerikai jelzései alapján nincs ki ellen vizsgálatot indítani. Felhívja a figyelmet arra, hogy a közszolgálati tisztviselők "állítólagos érintettsége is csupán feltételezés".

A róluk szóló törvény kizárólag két esetben ír elő részükre a munkáltatói jogkör gyakorlója felé tájékoztatási kötelességet, és egyik sem vonatkozik más állam vonatkozásában fennálló beutazási korlátozásokra - tudatta a parlamenti honlapon elérhető válaszában a miniszterelnök-helyettes.

Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott, szerdán megjelent interjújában ismerte el, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Közölte, hogy erről levélben értesítették, amelynek tartalmáról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com