Brit lapok az Orbán-kormány Berxittel kapcsolatos lépéseiről

Lengyelország, Magyarország és Csehország az uniós szerződések módosításán dolgozik - írta diplomáciai forrásokra hivatkozva a The Times című brit napilap.

A weboldalára hétfőn délután felkerült cikkben a konzervatív újság az Európai Unió külügyminisztereinek aznapi találkozójáról írt, amelynek témája az volt, hogyan előzzék meg a brit uniós tagságról szóló referendumot követő "dominóhatást", vagyis azt, hogy több tagállam is népszavazást tartson az EU-tagságról, s ezzel hozzájáruljon az európai közösség széteséséhez.

FBL-EURO-2016-MATCH23-ISL-HUN

A lap azt is felidézte, hogy az unió szétszakításával fenyegető sorozatos népszavazásoktól való félelem volt az egyik tényező, amely miatt európai vezetők nem akartak jelentősebb engedményeket tenni David Cameron brit miniszterelnöknek, amikor februárban a britek által igényelt reformkövetelésekről tárgyaltak.

A The Times diplomáciai forrásokra hivatkozva megjegyezte, Lengyelország, Magyarország és Csehország azon dolgozik, hogy módosítsák az EU szerződéseit, például lazítsanak az eurózónához való csatlakozás jogi kötelezettségén. Az újság emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén vagy október elején népszavazást tart az uniós menekültkvótákról, mintegy "beharangozva egy őszi kelet-nyugati politikai válságot".

A brit lap szerint Magyarország a nyár folyamán az EU hosszabb távú újragondolására fog törekedni.

A The Times-nak a magyar kormány egy meg nem nevezett minisztere azt a kérdést tette fel: "A brit referendum jelenti az EU végét?" Hozzátette, a népszavazást követően semmi sem marad már a régi.

Sok uniós vezető biztatja maradásra Nagy-Britanniát, azonban Orbán Viktornak a Daily Mailben megjelent egészoldalas hirdetése a legszembetűnőbb - írta internetes kiadásában a Financial Times című londoni gazdasági napilap.

Hozzáteszi: Orbán az első uniós vezető, aki közpénzből hirdet a brit médiában, fizetett politikai hirdetésekben ösztönözve a szavazókat az unióban való maradásra.

A napilap szerint Orbán "beavatkozására" többen is "felhúzták a szemöldöküket", tekintve hogy lépése ellentétben áll az otthoni, nyilvánosan és "perzselően euroszkeptikus" retorikájával. Kormánya plakátkampányt indított, bírálva az uniós menekültpolitikát - tették hozzá.

A cikk szerint Kovács Zoltán kormányszóvivő közölte: Orbán Viktor és David Cameron jó viszonyban vannak egymással. A kormányszóvivő azonban arról nem nyilatkozott - fűzte hozzá a szerző -, hogy egyeztették-e előre az üzenetet a brit miniszterelnökkel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com