Brókerbotrány - ÁSZ-ellenőrzést kér a kormány a befektető önkormányzatoknál

Soron kívüli törvényességi ellenőrzést kér az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) a kormány azoknál az önkormányzatoknál, amelyek befektettek brókercégeknél - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János arról is beszámolt, hogy április végéig kapja meg a Költségvetési Tanács a jövő évi büdzsé főszámait.

ászLázár János közölte: 24 olyan önkormányzat volt, amely befektetett a Quaestornál, a Buda-Cashnél, illetve a Hungária Értékpapír Zrt.-nél. Közülük a legtöbbet, körülbelül 3,5 milliárd forintot Százhalombatta kockáztatta - mondta.

A kabinet kérése az - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter -, hogy az ÁSZ folytasson le soron kívüli törvényességi ellenőrzést ezeknél az önkormányzatoknál, vizsgálja meg, e helyhatóságok milyen körülmények között helyeztek el pénzeket brókercégeknél.

A karcagi Kun-Mediátor-ügyet kérdésre szimpla bűncselekménynek minősítette, utalva arra, hogy a szervezet engedély nélkül végzett pénzügyi tevékenységet.

A tájékoztatón téma volt a paksi bővítéssel kapcsolatos nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződés is. Ezzel kapcsolatban Lázár János azt mondta: a Magyarország, Oroszország és az Európai Unió között létrejött szerződés mérföldkőnek tekinthető előrelépés az olcsó áram érdekében tett kormányzati erőfeszítések között.

Szerinte a brüsszeli hozzájárulás bizonyíték arra, hogy az Európai Bizottságnak nem az a kérdés, épülnek-e új atomerőműblokkok Pakson, hanem az, hogy ezek hogyan valósulnak meg.

Lázár János arról is tájékozatott: a kormány rövidesen dönt arról, mely külföldi menedzsereket hívja Paks 1, azaz a jelenlegi erőmű élére. Azt ígérte, legalább egy háromtagú nemzetközi menedzsercsoport érkezik majd Paksra.

Hozzátette továbbá, hogy a kormány még májusban dönt arról is, Nagy Sándor távozása után ki vezeti majd a Paks 2 vállalatot, azaz az új blokkokkal foglalkozó céget. Ebben az esetben is felmerül nyugat-európai szakértők bevonása - jegyezte meg a miniszter.

A kormány által első körben szintén szerdán tárgyalt jövő évi költségvetés tervezetével kapcsolatban a Miniszterelnökség vezetője közölte: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter április 30-ig bocsátja a Költségvetési Tanács rendelkezésére a 2016-os büdzsé tervezett főszámait.

Lázár János megerősítette, hogy május 13-ig benyújtják a parlamentnek a költségvetési előterjesztést. Szerinte az év végi országgyűlési elfogadással szemben az év közepére előrehozott költségvetési szavazás erősíti az átláthatóságot, kiszámíthatóbb költségvetési környezetet biztosít.

A költségvetési tervekkel kapcsolatban kiemelte az szja-csökkentést, a sertés tőkehús áfájának csökkentését és a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését.

A Miniszterelnökséget érintő költségvetési ügyekkel kapcsolatban megemlítette, hogy 2016. július 1-jével legkevesebb 30 százalékos béremelést kapnak a területi közigazgatásban dolgozók összesen 25 milliárd forintos nagyságrendben. Az állami illetékek, díjak tervezett csökkentésének pontos tartalmáról pedig társadalmi konzultáció megindítását javasolja Lázár János, aki ezt a lépést közigazgatási rezsicsökkentésként jellemezte.

Kérdésre beszélt arról is, hogy a távközlési adó mértékén nem kívánnak változtatni, a bankadó mértéke azonban lépcsőzetesen csökkenni fog. Ezzel együtt arra kérik a bankszektort, hogy növelje a hitelezést - tette hozzá.

Lázár János arról is beszámolt, hogy a kormány áttekintette az uniós fejlesztési ügyeket. Kifejtette, hogy Magyarország 2007 és 2014 között 8200 milliárd forint uniós forrásban részesült, ennek több mint 60 százalékát azután fizették ki, hogy megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, és a Miniszterelnökség felügyelete alá kerültek a projektek.

Magyarország a források 81 százalékát már lehívta, megelőzve ezzel egyebek mellett Csehországot, Romániát és Szlovákiát - mondta a tárcavezető, aki azt is leszögezte: egyetlen euró veszteség sem éri az országot.

Az egyes fejlesztési források felfüggesztésével összefüggésbe pedig azt fejtette ki, hogy az a ciklusra biztosított keret kevesebb mint 2 százalékát érinti. A mintegy 43 ezer vállalkozási szerződésből az unió 53-at vizsgált, és 19 programnál tapasztalt szabálytalanságot.

A tájékoztatón újságírói kérdésként felmerült az is, hogy az Európai Bizottság trösztellenes eljárást indított a Gazprom ellen. Lázár János ezzel kapcsolatban azt mondta: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Gazprom visszaélt erőfölényével, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország jelenleg ki van szolgáltatva az orosz gáznak, amelynek alternatívája az elmúlt években nem épült ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com