Brókerbotrány - DK: menesszék a fővárosi főügyészt!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a nyomozás elősegítése érdekében menesszék a fővárosi főügyészt, mert a párt szerint Ibolya Tibor a Quaestor-ügyben nem az igazság feltárásával, hanem a kormány mentegetésével foglalkozik – ezt a párt szóvivője mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

gréczy zsoltGréczy Zsolt úgy fogalmazott: kedd este az ATV-ben a fővárosi főügyész arról beszélt, nem elég a megalapozott gyanúhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényállomány miatt tett feljelentést.

Ibolya Tibor szerint az is rendben van, hogy egy börtönviselt közmunkásra íratták a Quaestort, ahogy azt is, hogy a nyolcszáz gigabájtnyi adatot három ügyész fogja feldolgozni – tette hozzá.

Az ügyészség nyilvánvalóan politikai nyomás alatt dolgozik, hiszen nem fedheti fel a „Fidesz brókercégének mocskos ügyleteit” – jelentette ki. Nem tudni, hogy a politikai elfogultság vagy a hozzá nem értés-e az erősebb, de az biztos, hogy a kormány átverte, majd cserben hagyta a kisbefektetőket – mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com