Buda-Cash - Áder: az MSZP elutasította a takarékszövetkezeti törvényt

Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el. A köztársasági elnök erről pénteken levelet írt Tóbiás József pártelnöknek. A levelet az államfői hivatal juttatta el az MTI-nek.

buda cashÁder János ebben hangsúlyozza, a törvény elfogadását követően közel száz takarékszövetkezet fordult kifogásaival, észrevételeivel, javaslataival a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, kérve, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek.

Leszögezte: a takarékszövetkezetek bankká való átalakulásának lehetősége és feltételei már a törvénytervezet szövegében is adottak voltak, az újbóli országgyűlési tárgyalás ezen nem változtatott. Maga az átalakulás pedig - folytatta - egyetlen takarékszövetkezet esetében sem múlhatott azon, hogy azok kezdeményezik-e bankká alakulásukat, hiszen az átalakuláshoz szükséges feltételek meglétét az erre hivatott állami szerveknek minden esetben alaposan meg kellett vizsgálniuk.

Az államfő jelezte továbbá, hogy a törvényt - mint mindig - a rendelkezésére álló rövid idő ellenére is a lehető legalaposabb vizsgálatnak vetette alá, ennek során munkatársai számos szakemberrel konzultáltak, és egyértelművé vált: a felmerült kifogások egy része jogosnak tekinthető, így a szövetkezeti törvényt megfontolásra visszaküldte a Háznak. Megjegyezte, hogy a visszaküldéssel egy időben világossá tette érveit és indokait, amelyeket az MSZP egyetlen politikusa sem kifogásolt.

A Buda-Cash-ügy semmilyen összefüggésben nem lehet a hitelintézeti törvénnyel, hiszen Magyarországon ma már mindenki tudja, hogy az ügy szálai több mint 10 évre nyúlnak vissza - jelentette ki levelében Áder János.
Az elnök arra kérte Tóbiás Józsefet, hogy ezekről a tényekről adjon tájékoztatást azoknak, "akik esetleges tájékozatlanságukkal könnyen sodorhatják kellemetlen helyzetbe" az általa vezetett pártot.

Végül hangsúlyozta: az Országgyűlés által elfogadott törvények alkotmányos vizsgálatát olyan kötelezettségének tekinti, amelyben semmi és senki sem ingathatja meg, "bárki, bármilyen indokból is érezzen késztetést erre".
"Elnöki eskümet követően többször is megerősítettem: ha száz jó törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat aláírom, ha száz rosszat, mind a százat visszaküldöm" - idézte fel, nyomatékosítva: "ehhez tartom magam".

Az MSZP csütörtökön tartott sajtótájékoztatót arról, hogy szerintük Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek. Arra szólították fel az államfőt, hogy tisztázza szerepét az ügyben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com