Buda-Cash - Fidesz: a kormány minden segítséget megad a károsultaknak

A kormány minden segítséget megad a Buda-Cash-ügy károsultjainak, az érintett önkormányzatok rendkívüli támogatást kapnak, a magán-, valamint jogi személyeket pedig 30 millió forintig kártalanítják a törvényben rögzített eljárásrend szerint - közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.

fidesz_mszp_diagram_nagy_548_20100425203200_270Előzőleg az MSZP arra szólította fel a kormányt és a Magyar Nemzeti Bankot, hogy ne felelősöket keressenek maguk helyett, hanem kérjenek elnézést, és teljes mértékben kártalanítsák a Buda-Cash-ügy minden érintettjét.

A Fidesz-frakció válaszában úgy fogalmazott: a Buda-Cash-brókerbotrány a Kulcsár-ügy után az újabb szocialista brókerbotrány, amelyben 100 milliárd forintot tüntettek el.

Közleményükben azt írták, a szocialisták teremtették meg a brókerek "szabad garázdálkodásának" jogi alapját, ugyanis eltörölték a brókercégeknél kétévente kötelező helyszíni ellenőrzést, és "a szocialisták nevezték ki az általuk nagy becsben tartott brókercég vezetőit kormányzati pozícióba".

A kormánypárt választ vár arra, mit tudnak a szocialisták arról, hogy hova tűnt ez a százmilliárd forint a Buda-Cashből, és mit tudott ezekről a csalásokról a Bajnai-kormány kormánybiztosa, miniszteri kabinetfőnöke, aki korábban a brókercégnél dolgozott. "Kinek a kasszáját gyarapította a pénz?" - tette fel a kérdést a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com