Buda-Cash/Quaestor - MSZP: a kormánynak helyt kell állnia "saját bűnözői helyett"

Az MSZP szerint a bank- és brókerügyekben "a kormánynak kötelessége a saját bűnözői helyett helytállni", és teljesen kártalanítania kell a bedőlt vállalkozások ügyfeleit.

buda cashGőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Széchenyi Bankkal indult a folyamat, majd a DRB-bankcsoport csődje következett, most a Quaestor dőlt be. Ez mind a Fidesz találmánya, az elmúlt öt évből való - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint az ügyfelek azért vásároltak Quaestor-kötvényt, mert ott látták a cég vezetőit a miniszterelnök mellett, és azt gondolták, hogy ez egy komoly vállalkozás. "Miután egész eddig jó barátságban voltak, innentől kezdve a kormánynak kötelessége a saját bűnözői helyett helyt állni az ilyen esetekben" - fogalmazott.

Közölte, ha egy párt kormányzóképes, akkor rendet csinál ezen a területen, és nem védi tovább a saját bandáját, gazembereit. Jelezte, országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be az ügyfelek teljes kártalanítása érdekében.

Gőgös Zoltán beismerésként értékelte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető Napi Gazdaságnak adott interjúját, amelyben szerinte a kormánypárti politikus elismerte, hogy nincs elég eszköze a Magyar Nemzeti Banknak ahhoz, hogy a felügyelet szerepét jól el tudja látni.

Az elnökhelyettes kitért arra, hogy a napokban nyilvánosságra került hangfelvételen a jobbikos Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke bevallotta, pártja szelídsége képmutatás, vagyis a Jobbik programja nem változott, csak a kommunikációja. A hangfelvételre hivatkozva kérdezte: annak örül a Jobbik, hogy a Dunántúlon gyilkolják az időseket?

Gőgös Zoltán azt követelte, hogy Rig Lajos, a Jobbik tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje, nyilatkozzon, egyetért-e ezzel. Az MSZP követeli Sneider Tamás lemondását parlamenti alelnöki posztjáról és képviselői mandátumáról - közölte.

Az elnökhelyettes azt is követelte, hogy az ügyészség indítson eljárást a hangfelvétel alapján a védelmi pénzek szedői és az erről hallgatók ellen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com