Budai Gyula: új szemléletű lesz az új agrárkamara

Az új nemzeti agrárkamara olyan érdekérvényesítő szervezet kell legyen, amely az agráriumban érdekelteket összefogja, integrálja és a különböző ágazatok érdekeit megjeleníti - mondta a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken Szerencsen, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara rendezvénysorozatának keretében tartott előadást.


új nemzeti agrárkamaraBudai Gyula úgy fogalmazott: ezeknek az érdekeknek kormányzatoktól függetlenül meg kell jelenniük az agráriumban, a vidékfejlesztésben, az élelmiszergazdaságban, és "ami a legfontosabb, a 2014-től kezdődő közös agrárpolitikában".
Mint mondta, az új nemzeti agár-, élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamara lényegében érdekképviselet, amelyik jelentős szerepet játszik az agrárstratégia meghatározásában, kidolgozásában.

Ugyanakkor egy ügyfélbarát szolgáltató kamarának is kell lennie - tette hozzá, megjegyezve: ez az agrárkamara már korántsem a korábbi, hanem "teljesen új szemléletű, új alapokon nyugvó olyan köztestület, amelyben az ágazat valamennyi szereplője megtalálható".
Az agráriumot terhelő problémákat ennek a kamarának kell megoldania, és közvetítenie kell az ágazat és a mindenkori kormányzat között - hangoztatta az államtitkár.
Budai Gyula elmondta azt is: a kamarai választások február elsején kezdődtek el országosan, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.
Győrffy Balázs, a Magyar Agrárkamara átmeneti elnöke pénteken az Agromashexpon tartott sajtótájékoztatón arról szólt, hogy február 1. és 21. között kell megtartani a megyei küldöttválasztó közgyűléseket, ahol 5 évre választanak tisztségviselőket.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com