Bukarest elvárja, hogy a magyar kormány elhatárolódjon a Jobbik álláspontjától

A román külügyminisztérium határozottan elítéli a borzonti táborban szombaton elhangzott kijelentéseket, és a magyar kormánytól is elvárja, hogy elhatárolódjon a Jobbik itt kifejtett álláspontjától.

A bukaresti külügyminisztérium vasárnap közleményben reagált az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által Székelyföldön szervezett 9. EMI-táborban szombaton lezajlott fórumra. A rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

jobbik65A román külügyi közlemény ezt nagyon súlyos, a nemzetközi joggal, az európai szabványokkal, valamint a magyar-román alapszerződés és stratégiai partnerség alapelveivel ellentétes kijelentésnek minősítette. Egy ilyen álláspont teljességgel idejétmúlt, és ezt a leghatározottabban el kell ítélnie minden romániai, magyarországi és európai felelős tényezőnek - szögezte le a bukaresti külügyminisztérium.

A közlemény szerint az etnikai alapú autonómia nem része a nemzeti kisebbségekre vonatkozó "elfogadott európai szabványoknak", miképpen a "úgynevezett kollektív jogokat" is kizárja a kétoldalú kapcsolatok témái közül az 1996-ban megkötött magyar-román alapszerződés. A román külügyminisztérium visszautasít minden szélsőséges megnyilvánulást, amelyre Románia területén kerül sor, s azt állapítja meg, hogy "egy hónapon belül másodszor kényszerül állást foglalni egyes magyar hivatalosságoknak a stratégiai partnerségnek ellentmondó kijelentéseivel szemben, amelyek Románia szuverén területén rendezett nyári táborokban hangzottak el".

Július 24-én George Ciamba román külügyi államtitkár a Tusnádfürdőn rendezett 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemről szólva úgy vélekedett, hogy egyes magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentései beavatkozást jelentenek a romániai demokratikus, legitim és szuverén folyamatba.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com