CÖF-CÖKA: mielőbb meg kell kérdezni az európai embereket a migrációról

Csizmadia László kiemelte: a polgárok véleményének mellőzése azt eredményezheti az európai kormányok számára, hogy képviselőik nem kerülnek be az Európai Parlamentbe (EP) a jövő évi választáson.

Emlékeztetett: Magyarországon ez a konzultáció már megtörtént, a magyar kormányt érdekli, hogy mit mondanak az emberek. A polgárok véleménye alapján nincs szükség "migránstranszfúzióra", Európa határainak megvédéséhez, a családok biztonságának fenntartásához pedig ragaszkodni kell - közölte. A CÖF-CÖKA kuratóriumi elnöke elmondta: szükség van az embercsempészek szigorú megbüntetésére és a velük dolgozó NGO-k "pellengérre állítására" is, továbbá fel kell deríteni, hogy a terrortámadások előidézéséért kik felelősek. Csizmadia László megjegyezte: a CÖF-CÖKA a jövőben is civil szervezet marad, munkájukat a nemzeti szuverenitás, a keresztény társadalom megvédése, a szubszidiaritás tisztelete, valamint a többségi akarat tiszteletben tartása határozza meg.

 

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője felidézte: hétfőn az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) elfogadott egy dokumentumot, amely "hemzseg a valótlanságoktól", túlterjeszkedik a szakbizottsági hatáskörén, és olyan témákat érint, amelyek vonatkozásában már rég lezárultak a tárgyalások az EU és Magyarország között. Ez elsősorban nyomásgyakorlás, a magyar szuverenitás elleni támadás, és a CÖF-CÖKA is minden legitim eszközzel fellép e jogtalan támadással szemben - jelentette ki. A szóvivő a rendelkezésükre álló eszközként említette, hogy kifogásaikat jelezték az EP petíciós bizottságának és az európai ombudsmanhoz fordulnak.

Ifj. Lomnici Zoltán kitért arra, hogy kiállnak a kárpátaljai magyarság és a magyar külügy minden intézkedése mellett. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korrekt és hatékony munkát végez, és a CÖF-CÖKA egyetért azzal, hogy nem szabad támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, amíg a helyzet meg nem változik - hangoztatta. Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora arról beszélt, a szervezet erőfeszítéseket tesz az egészséges táplálkozás támogatására. Ennek keretében támogatják a kistermelők bevonását a közétkeztetésbe, és segítik őket, hogy termékeiket eljuttathassák az üzletekbe - mondta.

Az eseményen szó volt a CÖF-CÖKA stratégiai együttműködéséről a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrummal (BVHSZC). Mayer Andrea, a BVHSZC főigazgatója közölte: elkötelezettek amellett, hogy a kormány által elindított közétkeztetési reformot civil oldalról is segítsék, megerősítsék.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com