Csatlakozási kampányt indít az Együtt 2014

Csatlakozási kampányt indít a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 - közölte a választói mozgalom vasárnap az MTI-vel.


együtt 2014A kampány célja, hogy további egymillió emberhez vigyék el "a remény üzenetét", országszerte megtalálják szimpatizánsaikat és aktivistáikat. Az Együtt 2014 a leendő párttagokat és képviselőjelöltjeit is keresi - írták a közleményben. (A választói mozgalom elindulását tavaly október 23-án három civil szervezet - az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla), a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület - közösen hirdette meg.)
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke telefonon kéri a változást akarók segítségét, az állampolgárok egy internetes űrlapon jelentkezhetnek, ha kapcsolatba szeretnének kerülni az Együtt 2014-gyel, és az utcákon is megjelennek majd a mozgalom aktivistái - sorolták a kora tavaszi kampánnyal összefüggő teendőket.
Bajnai Gordon volt kormányfő január elején az MTI-nek azt mondta, hogy az Együtt 2014 várhatóan a következő hónapokban párttá alakul. A mozgalom múlt hétvégi kormányzásértékelő rendezvényén pedig már arról beszélt: március 15-éig alkalmassá teszik szervezetüket arra, hogy bevonjanak mindenkit, aki támogatni akarja őket.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com