Cseh lap az Orbán-Putyin találkozóról

Az Orbán Putyinra és Trumpra játszik című írás szerzője szerint a magyar kormányfő úgy véli, hogy a többoldalú szerződések ideje lejárt, és eljött a kétoldalú megállapodások ideje.

A cikk szerint a miniszterelnöknek igaza lehet, de nem biztos, hogy ez a változás hasznos lesz olyan nagyságú államoknak, mint Magyarország. Hiszen "nem csak Közép-Európa múltja van tele olyan történetekkel, amelyekben a kicsik és a hatalmasok kötélhúzásában végül mindig a nagyság és a hatalom volt a döntő" - mutat rá a szerző.



Szerinte Vlagyimir Putyin csütörtöki budapesti látogatása elsősorban politikai jellegű lesz. Orbán Viktor "megpróbálja megmutatni, hogy nem kell figyelembe vennie autoriter politikájának hazai és külföldi bírálatait", mert nemzetközi politikusként fog fellépni, aki közvetíteni akar a Kelet és a Nyugat között, például az Oroszország-ellenes szankciók ügyében.

A szankciók sorsára azonban a magyar miniszterelnöknél nagyobb hatással lesznek a Kreml régi és a Fehér Ház új káderei. Idővel talán Orbán Viktor is rájön arra, hogy az olyan nagy játékosok, mint Putyin és Donald Trump amerikai elnök jól megvannak közvetítők nélkül is - véli a szerző.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com