Csepreghy: Magyarország digitális felzárkóztatásához további fejlesztések szükségesek

Magyarország digitális felzárkóztatásának részeként 2020-ra el kell érni, hogy a háztartások legalább fele másodpercenként 100 megabites internetkapcsolattal rendelkezzen - mondta Csepreghy Nándor egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.

A Miniszterelnökség államtitkára a T-Systems Symposium címmel rendezett konferenciáján hangsúlyozta: Magyarországnak az új világban betöltött szerepe most dől el. A csaknem 200 milliárd forintos, jelentős részben közpénzből finanszírozott digitalizációval kapcsolatos fejlesztések javíthatják az emberek életminőségét, és hozzájárulnak az okos városok és -ország kialakításához.

cspreghy nándor

Hozzátette: a Magyarország teljes területén biztosított szélessávú lefedettség csak a kezdet, az igénybe vehető sávszélesség az alapja egyebek mellett a digitális képességek fejlesztésének, a gyors és a fogadóóráktól független ügyintézésnek, az olcsó és hatékony adatvátvitelnek, a felhőalapú munkavégzésnek és az interaktív tanulásnak.

Ugyanakkor a versenyképesség növelése érdekében nagyobb sebességre és internetpenetrációra van szükség. A jelenlegi igények ugyan nem követelnek meg másodpercenkénti 100 megabites sávszélességet - ezt mutatja, hogy a magyar háztartások mindössze 5 százaléka, az Európai Unió háztartásainak kevesebb, mint egytizede fizet elő erre a szolgáltatásra - de egy modern államban az igények teljesen mások lesznek. 2018-ra készen lesz a megfelelő hálózati infrastruktúra és addigra a piaci szféra képviselőinek és az államnak megfelelő tartalmakat, jól működő szolgáltatásokat kell kifejlesztenie az internetfelhasználók számának növelése érdekében - mondta.

Kerstin Günther, a Magyar Telekom igazgatóságának elnöke előadásában a hálózatok fontosságára és a technológia rohamos terjedésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, jelenleg percenként 200 millió e-mailt küldenek, 2020-ra minden ember 6 készülékkel rendelkezik majd, és összesen 50 milliárd eszköz kapcsolja össze a felhasználókat. Ennek megfelelően az előrejelzések szerint tavaly havonta 2,5 exabyte volt az adatforgalom, 2015-ben már 4,2 exabyte, jövőre 6,8 exabyte, és 2019-ig a mostani érték csaknem hatszorosára, 24,3 exbyte-ra emelkedik.

Az igazgatóság elnöke szerint az adatmennyiség mellett a technológia minősége is változik, az okos autók, -otthonok, -eszközök már megjelentek, emellett egyre jobban előtérbe kerül majd az úgynevezett "tactile internet", az emberi reakcióidőnél gyorsabb kapcsolatra képes hálózat, amely például mikromásodperc alatt reagál egy esetleges közúti vészhelyzetre.

Úgy vélte, hogy az állammal való együttműködés, a Digitális Magyarország program eredményeként Magyarország Európa élére juthat a digitalizációban.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a program eredményeként említette, hogy csökkentek az adóterhek, az állam egyszerűsítette az építésügyi szabályokat, akadálymentesítette a jogszabályi környezetet, vállalati oldalon pedig a Telekom saját errőforrásból csak idén 440 ezer háztartás számára teremt gyors szélessávú internet elérhetőséget.

Ugyanakkor rámutatott a piaci koncentráció egyensúltalanságára, a méretgazdaságosság hiányára: Európában 200 távközlési szolgáltató jut 500 millió ügyfélre, míg Észak-Amerikában mindössze 4 cég szolgál ki 300 millió ügyfelet, Ázsiában pedig szintén 4 vállalat nyújt szolgáltatást 1 milliárd embernek. A hálózatoknak számára elengedhetetlen a beruházások ösztönzése, amihez további konszolidáció és a digitális értéklánc mentén érvényesülő egyenlő versenyfeltételek megteremtése szükséges - hangsúlyozta.

A vezérigazgató továbbá úgy vélte, az infrastruktúra mellett létfontosságú a digitális képességek fejlesztése, mivel előrejelzések szerint 2020-ra új iparágak jelennek meg, csaknem egymilliárd betöltetlen állás lesz. A hiány csökkentése érdekében a Telekom elindította a Legyél te is informatikus című pályaorientációs programját - jelentette be.

Az idén negyedik alkalommal rendezték meg az ICT iparági konferenciáját, amelyen többek között az aktuális és jövőbeli technológiai kihívásokat mutatják be. Az eseményt szervező T-Systems Magyarország Zrt. a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonú leányvállalataként nagyvállalati ügyfeleknek, a közigazgatásnak és intézményeknek nyújt a mindennapi működéshez teljes körű távközlési és IT infrastruktúra-, alkalmazásfejlesztési és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Több mint 1600 munkavállalójával és 1700 beszállító partnerével Magyarország piacvezető infokommunikációs szolgáltató vállalata.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com