Czibere: jövőre 208 ezer gyerek részesülhet ingyenes szünidei étkezésben

Jövőre 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerek részesülhet az iskolai szünetekben is napi egyszeri ingyenes étkezésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Czibere Károly a III. kerületi Százszorszép Óvodában ismertette az ingyenes gyermekétkeztetés 2016-tól érvényes változásait. Elmondta, hogy az önkormányzatok eddig pályázati úton tudtak részt venni az ingyenes étkeztetésben, amelyben az idén nyáron 142 ezer gyermek részesülhetett.

nyári-gyermekétkeztetés-ingyen-2015

A jövő évtől - a tervek szerint - az önkormányzatoknak már kötelező lesz erről gondoskodniuk nemcsak nyáron, hanem minden iskolai szünetben. Ennek költségeit az állam teljes egészében állja, ezért az idei 3 milliárd forint után jövőre 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami 50 százalékos emelést jelent - hangsúlyozta.

Czibere Károly közölte, a szülőnek kell kérelmeznie a szünidei étkezést, majd a jegyző állapítja meg a rászorultságot. Kiemelte, nemcsak azok a rászoruló gyerekek részesülhetnek a szünidei ingyenes étkezésben, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be. Hozzátette, az étkeztetést nemcsak úgy lehet majd megoldani, hogy a gyerekek bemennek a menzára, hanem ki is lehet szállítani a családokhoz az ételt.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az ilyen segítségnyújtás mint az ingyenes gyermekétkeztetés jól felfogott érdeke a társadalomnak, egyfajta befektetés a jövőbe. Hozzáfűzte, emellett a gyerekeknek joguk is van ahhoz, hogy mindent megkapjanak, ami szükséges a testi-lelki és szellemi fejlődésükhöz.

Ezt szem előtt tartva terjesztette ki idén szeptemberben a kormány az ingyenes bölcsődei és óvodai étkezést 92 ezerről 318 ezer gyerekre. Így a 356 ezer bölcsődés és óvodás 90 százaléka kap ingyen enni - jelentette ki, hozzátéve, Európában nincs még egy ilyen ország.

Jelezte azt is, hogy ezzel együtt nőtt az étkeztetésre fordított összeg is. Míg öt évvel ezelőtt 28-29 milliárd jutott gyermekétkeztetésre, addig jövőre már több mint 71 milliárdot szán erre a kormány.

Czibere Károly a helyszínről szólva elmondta, a III. kerület régóta sokat tesz a gyermekétkeztetés területén, utalva ezzel arra, hogy a kerületben már 2013 óta minden iskolai szünetben reggelihez és meleg ebédhez jutnak a rászoruló gyerekek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com