Deutsch Tamás: Európa egyik legambiciózusabbja a magyar digitális fejlesztési program

Európa egyik legambiciózusabbja a magyar kormány által meghirdetett digitális fejlesztési program, amelynek sikerre vitelében meghatározó szerep jut a könyvtáraknak és közgyűjteményeknek - mondta az Internet Fiesta 2016 csütörtöki budapesti rendezvényén a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

Deustch Tamás kiemelte: a könyvtárosok és a közgyűjteményi dolgozók közvetlen kapcsolatban állnak azokkal, akik még nem ismerték vagy ismerhették fel a digitális korszakban rejlő lehetőségeket.

Deutsch Tamás

"Az a határozott véleményem, hogy önök a digitális jólét nagykövetei, akik képesek lefordítani, képesek világos, érthető nyelven elmagyarázni a polgároknak, hogy miért fontos számukra a digitális eszközök és szolgáltatások igénybevétele" - tette hozzá a politikus az Informatikai és Könyvtári Szövetség által szervezett egyhetes rendezvénysorozat záróeseményén.

A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy "mindenki léphessen egyet előre a digitális világban is", miközben éppen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok azok, amelyek napjainkban nem vagy alig tudnak élni a lehetőségekkel.

Felidézte, a kormányzat által meghirdetett és aktív szerepvállalásával zajló program legapróbb részleteiről is a magyar polgárok dönthettek az internet és a digitális fejlesztések jövőjéről tavaly rendezett nemzeti konzultáción.

Deutsch Tamás a programról szólva megemlítette: jövő januártól 27-ről 18 százalékra csökken az internet-szolgáltatás áfája, valamint bevezetnek egy olyan alapcsomagot is, amellyel lehetővé teszik, hogy azok is használhassák a világhálót, akik nem tudták eddig megfizetni.

Ide sorolta azt is, hogy hamarosan minden háztartás számára elérhetővé válik a legalább 30 megabites internet-hozzáférés lehetősége, a jövő év végére minden település legalább egy közintézményében, közterületén ingyenes wifi-szolgáltatás lesz elérhető, amit 2018 végére minden oktatási, közművelődési intézmény belső tereire kiterjesztenek, emellett digitális oktatási stratégia készül.

A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a francia kezdeményezés átvételével, idén Magyarországon tizenhetedik alkalommal megrendezett Internet Fiesta eseménysorozatában mintegy ötszáz település csaknem kétezer rendezvénye kapott helyet; idén az elektronikus könyvek és folyóiratok, valamint a virtuális szolgáltatások kerültek a középpontba.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com