Devizahitelek - Az Együtt-PM törvénymódosító javaslatot nyújt be az árfolyamrés ügyében

Az Együtt-PM Szövetség törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, amely előírná, hogy a devizahitel-szerződések esetében a kölcsönösszeget, a törlesztő részleteket és egyéb, a fogyasztó által fizetendő költségeket a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama alapján kell elszámolni.

egyutt-pm_logoAz ellenzéki szövetség vasárnapi közleménye szerint a javaslat értelmében a pénzügyi intézményeknek újra kell kalkulálniuk a forintban folyósított kölcsönösszegnek megfelelő devizaösszeget, és újra kell számítaniuk a a fizetendő törlesztő részletek és más fizetési kötelezettségek összegét, visszamenőlegesen is.

Amennyiben e kalkuláció alapján a fogyasztónak túlfizetése mutatkozik, azt főszabályként az eredeti esedékességgel a tőketartozás csökkentéseként kell elszámolni, megszűnt szerződések esetén pedig ki kell fizetni számára.

Az Együtt-PM hivatkozik arra, hogy a Kúria június elején hozott elvi határozatában megállapította: a devizaalapú hitelszerződésekben alkalmazott úgynevezett "árfolyamrés" tisztességtelen volt.
Álláspontjuk szerint a tisztességtelenség orvoslását a perek tömeges megindítása helyett törvényalkotás útján kell rendezni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com