Devizahitelek - MSZP: háromszázmilliárdos alapot hozzon létre a kormány!

Az MSZP-frakció presztízsberuházások helyett háromszázmilliárd forintos alap létrehozását javasolja a devizahitelesek megsegítése érdekében - jelentette be az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

mszp-uj-logoBurány Sándor közölte: a nap folyamán benyújtandó országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik az alap létrehozását, amely annak segítene, aki nem tudja törleszteni devizahitelét, és úgy segítene, hogy átkonvertálhatja tartozását egyfajta lízingszerződéssé és megtarthatja lakását.

Az ellenzéki politikus elmondta, hogy támogatják a parlament előtt lévő, az árfolyamrést és az egyoldalú szerződésmódosítást tisztességtelenné nyilvánító törvényjavaslatot, de az a devizahitelesek problémájának csak egy részét rendezi, kezelni kell a tisztességtelen kormányzati magatartást is.

A bizottsági elnök kijelentette: az alacsony jövedelmű embereket kettős teher sújtotta az elmúlt években, az adórendszer átalakítása, amellyel az adófizetők négyötöde rosszul járt, valamint a kormányzati gazdaságpolitika miatt folyamatosan gyengülő forint.

Felidézte, hogy 2010 áprilisában egy euróért 265 forintot, míg 2014 áprilisában 307 forintot kellett fizetni. Egy svájci frankot 2010 áprilisában 185 forintért, négy évvel később 252 forintért lehetett megvásárolni - tette hozzá.
A nap folyamán benyújtott fideszes reklámadómódosítást bírálva Burány Sándor azt mondta, egyre több jel mutatja, hogy Magyarországon megszűnt a jogállam.

Értékelése szerint a törvénymódosítás lényegében az RTL Klubra van szabva. Szerinte sokkal egyszerűbb lenne, ha a kormány benyújtana egy olyan törvénymódosítást, ami arról szól, hogy a kabinetnek nem tetsző csatornákat, híradós műsorokat különadóval sújtja, és személyesen Orbán Viktor fogja elengedni ezeket az adókat, ha jó útra térnek a tévétársaságok.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy a kormány ízlésének nem megfelelő televíziókat milliárdos adóemeléssel sújtsa.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com