DK: 23 éve hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot

A Demokratikus Koalíció arra emlékezik, hogy huszonhárom éve, a mai napon hagyta el az utolsó megszálló szovjet katona Magyarország területét és 1991-ben valóra vált a demokraták negyvenhét éves álma: hazánk függetlenné vált - írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Kerék-Bárczy Szabolcs.

szuA DK elnökségének tagja úgy fogalmaz: a szovjet csapatkivonásokról szóló tárgyalásokat a Németh-kormány indította el, az ország szuverenitása pedig Antall József miniszterelnöksége alatt vált teljessé. Hangsúlyozza: ezzel nyerte el valódi értelmét és érte el célját a békés rendszerváltozás.

Kerék-Bárczy Szabolcs azt írja, hogy a második világháború alatt sokan küzdöttek a demokráciáért, baloldaliak, konzervatívok és szabadelvűek, mert abban hittek, hogy függetlenség, demokrácia és jólét nem létezhet egymás nélkül. "Mind Szent István nyomdokain jártak - Bajcsy-Zsilinszky és Nagy Imre egyaránt" - jelenti ki.

A politikus úgy látja, hogy ma ugyanezek a célok éppen annyira időszerűek, mint évtizedekkel ezelőtt. Úgy fogalmaz: az Orbán-kormány "leépíti a demokráciát, korlátozza a szabadságot, és állami pompával fogad keleti diktátort". A DK a kormánnyal szemben azt vallja, hogy a nemzeti érdekeket csak az euroatlanti közösség büszke tagjaként lehet érvényesíteni, Magyarország szuverenitása nem a Nyugat ostorozása, hanem szövetségeseinek erősítése által válhat még teljesebbé - írja.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com