DK: a Gyurcsány-kormány jobban teljesített a fejlesztési pénzek lehívásában a mostani kabinetnél

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnökként a korrupcióban, míg Gyurcsány Ferenc az uniós fejlesztési pénzek lehívásában teljesített jobban.

Varju László, az ellenzéki párt alelnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy 2010 előtt az Európai Bizottság (EB) soha sem indított vizsgálatot a magyarországi közbeszerzési rendszer ellen korrupció miatt, az Orbán-kormánynak viszont "brüsszeli hivatalos papírja van" arról, hogy korrupt fejlesztési politikát folytat. Utalt arra, hogy tavasszal az EB bejelentette, felfüggeszti a gazdaságfejlesztési operatív program első három prioritástengelyét.

dk

A politikus azt mondta, hogy a bizottság vizsgálati anyaga szerint az Orbán-kormány közbeszerzési rendszerében a projektek átlagban 46 százalékkal voltak túlárazva, a pályázatokat előre kiválasztott cégekre írják, több projektnél többször számoltak el munkákat.

A Gyurcsány-kormány fejlesztési politikája 14 800 munkahelyet teremtett, 1300 kilométer alsóbbrendű utat, 107 kilométer új autópályát és gyorsforgalmi utat építettek, 365 óvodát és iskolát újítottak fel, nyolc kiemelt kórházat korszerűsítettek, 26 kórház sürgősségi osztályát modernizálták, 68 járóbeteg-szakrendelőt építettek és újítottak fel és tízezer helységet akadálymentesítettek a közintézményekben - sorolta.

Hozzátette, 11 ezer hazai vállalkozást juttatattak pénzeszközökhöz, 7 500 vállalkozás számára juttatattak gazdaságfejlesztési forrást, 93 ezer ember átképzését finanszírozták, 1200 kilométer új szennyvízcsatornát raktak le, 1330 új és 1745 felújított bölcsődei férőhelyet teremtettek, 300 kilométer kerékpárutat hoztak létre, 332 helyen költöttek turisztikai vonzerőre és szálláshelyfejlesztésre.

Az Orbán-kormány Varju László szerint rosszabbul teljesít a pénzek lehívásában is, a 2013-ban véget ért finanszírozási időszakból még mindig nem hívtunk le 150 milliárd forintot, ezzel szemben a Gyurcsány-kormány nem késett a fejlesztési pénzek időarányos lehívásával. Az Európai Bizottság regionális politikájáért felelős igazgatója 2010 februárjában "rendkívül kielégítőnek" nevezte a Gyurcsány-kormány fejlesztési politikáját - emelte ki az alelnök.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com