DK: a parlament minél hamarabb szavazzon a boltzár feloldásáról!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt szorgalmazza, hogy az Országgyűlés a lehető leghamarabb szavazzon a vasárnapi boltzár feloldásáról és az azt követő héten már nyithassanak ki a boltok.

Gréczy Zsolt szóvivő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Orbán-kormány vereséget szenvedett a vasárnapi boltzár ügyében és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentése a vereség beismerése.

dk

Az ellenzéki politikus úgy értékelte, a miniszter indokai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, mert a számok is azt igazolják, hogy nem volt helyes bevezetni a boltzárat. Több ezren veszítették el az állásukat, több milliárd adóbevétel esett ki azért, mert a határok mentén lakók külföldre jártak vásárolni - mondta.

A DK saját személyes győzelmének is tekinti a tiltás feloldását, mert ők nyújtották be az ügyben az első népszavazási kezdeményezést - tette hozzá Gréczy Zsolt.

Rogán Antal a hétfői kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kabinet a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozás visszavonását javasolja a a parlamentnek. A tárcavezető a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben.

A DK hétfőn minden képviselő parlamenti ülőhelyére kitett egy ívet, hogy az érintettek nyilatkozzanak offshore-ügyekben való érintettségükről - tudatta a párt alelnöke, Varju László.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com