DK: aki a baloldali ellenzékre szavazott, az Európára szavazott

A párt XV. kerületi majálisi sajtótájékoztatóján Hajdu László polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy május 1-jén az ország az uniós csatlakozást is ünnepli.

Ez a kerület Európára szavazott - szögezte le az egyéniben nyertes képviselő, aki bírálatként azt mondta, hogy a kampány rossz szabályok alapján, a demokráciának "csak apró szikráit felmutatva" zajlott. Hajdu László egyúttal arra is kitért, hogy miközben május 1-je a munka ünnepe, Magyarországon nagyon magas a munkanélküliség, sok a közmunkás és nagyon sokan külföldre mentek dolgozni.



Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) korábbi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a munka törvénykönyvének és a sztrájktörvénynek a megváltoztatása kiszolgáltatottá tette a munkavállalókat. Szomorúnak nevezte, hogy az uniós csatlakozás évfordulóján arról kell beszélni, hogy "porig alázták a szociális párbeszédet ebben az országban". Azért kell dolgozni, hogy a munkának újra legyen a becsülete, hogy a szakszervezeteknek újra legyen joguk tárgyalni és újra fel kell építeni a szociális párbeszéd intézményrendszerét - fogalmazott.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője azt mondta, hogy az Orbán-rendszerben magukra hagyták a munkásokat. Bejelentette, hogy a DK-val kötött szövetségüket tovább akarják folytatni, többek között az önkormányzati választáson is. A civileknek együtt kell működniük a demokratikus ellenzéki pártokkal - szögezte le a megválasztott DK-s képviselő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com