DK: az önkormányzatiság fekete napja a mai

A kormány ismét inkasszálta a Fővárosi Önkormányzat számláját, ez az önkormányzatiság fekete napja - mondta Keszthelyi Dorottya, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciójának tagja szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt, sajtótájékoztatón.Keszthelyi Dorottya hozzátette: a kormány döntésével ellehetetlenül a Fővárosi Önkormányzat működése. Azt mondta: az elmúlt 15 évben a kormány jogköröket, döntéseket vont el az önkormányzatoktól, megkérdőjelezi a helyben született döntéseket. Ki kel állni az önkormányzatok mellett, fontos, hogy a mindenkori kormány biztosítsa az önkormányzatok kiegyensúlyozott működését - hangsúlyozta.
Szólt arról is, hogy javasolta, a közgyűlés éljen felterjesztési jogával, és kezdeményezze a kormánynál, hogy az állami gondozásban élő fiatalok is részesülhessenek az Otthon Start Programból. A biztos lakhatás az állami gondozottaknak is jár - emelte ki.

Keszthelyi Dorottya elmondta azt is, a közgyűlés tárgyalni fogja a javaslatot, amelyben emelnék a fővárosi háziorvosok, védőnő vállalkozók iparűzésiadó-mentességének határát.

Frakciótársa, Déri Tibor elmondta: a közgyűlés egyik legfontosabb témája a Sziget fesztivál megmentése lesz. A DK támogatja, hogy a több mint 30 éves múltra visszatekintő fesztivált a jövőben is meg tudják rendezni. Mint mondta, a fesztivál olyan kulturális érték, amit meg kell őrizni. Aki ezt nem támogatja, az a magyar kultúra és a budapesti fiatalok ellen van - fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Tisza Párt olyan módosító javaslatot nyújtott be, amelyben attól a kormánytól várnak segítséget a Sziget megmentéséhez, amelyet éppen le akarnak váltani. Déri Tibor közölte: javasolják a közgyűlésnek, hogy épüljön ki Budapest közlekedési hálózatában az e-papír alapú utastájékoztatási rendszer.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com