DK: hozzák nyilvánosságra, miért három milliárd a felcsúti stadion mellé tervezett kazánház!
A Demokratikus Koalíció szóvivője azt követeli, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány hozza nyilvánosságra, miért kerül három milliárd forintba a felcsúti stadion mellé tervezett Makovecz-stílusú kazánház.
Gréczy Zsolt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a DK közérdekű adatigénylést nyújtott be az ügyben, de az alapítvány arra hivatkozva tagadta meg az adatközlést, hogy a kazánház társasági adó (TAO) támogatásból épül, "ami szerintük nem közpénz".
A politikus úgy fogalmazott, hogy a Székesfehérvári Törvényszék viszont első fokú, nem jogerős ítéletében a DK-nak adott igazat, "mert a TAO igenis közpénz".
A szóvivő kijelentette, hogy a bíróság ezzel cáfolta Orbán Viktor 2014. áprilisában tett kijelentését is, amikor a miniszterelnök akkor azt állította, hogy a "kertje végében felépített stadion nem közpénzből épült".
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktornak papírja van arról, hogy hazudott, hiszen a bíróság kimondta, hogy a futballklubokhoz juttatott TAO-pénz közpénz - folytatta.
A DK ezért azt követeli, hogy a felcsúti alapítvány ne bujkáljon a jogi hercehurca mögé, hanem hozza nyilvánosságra, mi kerül 3 milliárd forintba a felcsúti kazánházon - nyomatékosított a szóvivő.
MTI

Hozzászólások