DK: ne riogassanak nem létező terrorveszéllyel!

A Demokratikus Koalíció azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől és a fideszes politikusoktól, hogy ne hazudjanak az emberek szemébe, ne riogassanak nem létező terrorveszéllyel - közölte kedden a párt szóvivője az MTI-vel.

Gréczy Zsolt, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor és a "fideszes pártsajtó" hónapok óta arról beszél, hogy a menekültek között erőszakos terroristák is lehetnek.

gréczy zsolt

A politikus felhívta a figyelmet, hogy az Index nyilvánosságra hozta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) Tudományos Tanácsának elnöke a TEK folyóiratában tavaly év végén megjelent tanulmányában azt fejtette ki, hogy az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: nem ez az első alkalom, amikor egy illetékes szerv rántja le a leplet a fideszes hazugságokról. Példaként említette, amikor Pintér Sándor belügyminiszter jelezte, hogy a határt átlépő menekültek 98 százalékát kerítés nélkül is elfogják a hatóságok vagy amikor a rendőrség jelezte, hogy a menekültek nem érintettek bűncselekményben vagy erőszakos cselekedetben.

A DK szerint a TEK tanulmányát ismernie kellett a kormányzati politikusoknak is, amikor napról napra álltak ki "terrorveszélyről harsogva".

A TEK tanulmánya továbbá azt írja: "megállapítható, hogy a bevándorlók sikeres integrációja jó befektetés a terrorizmus megelőzésében" - emelte ki.

Az, hogy ez egy tavalyi tanulmány, csak azt erősíti meg, hogy Orbán Viktor és kormánya teljesen tudatosan készült fel arra, hogy nem létező veszélyekkel és kockázatokkal riogassa a magyar embereket - mondta a szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com