DK: Orbán a korábbi döntések végrehajtásának felgyorsításába egyezett bele

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti uniós csúcson nem a korábbi uniós döntések megváltoztatásába, hanem azok végrehajtásának felgyorsításába egyezett bele.

Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva idézett az EP-határozat szövegéből, amely szerint a lehető leggyorsabban végre kell hajtani a migránsok unión belüli áthelyezésére vonatkozó határozatokat. Molnár Csaba azt mondta, a magyar kormányfő a zárónyilatkozat elfogadásával áldását adta arra, hogy Magyarországra is érkezhessenek menekültek.

molnár csaba

A politikus úgy fogalmazott: ez hatalmas fordulat a kormányfő korábbi politikájához képest, és bebizonyosodott, hogy a miniszterelnök átverte azokat, akik aláírták a menekültellenes petíciót és hazudott tízmillió magyarnak, akiket azzal hitegetett, hogy egyetlen egy menekültet sem fog beengedni Magyarországra.

Az EP-képviselő további bizonyítéknak nevezte, hogy a Politico című lap néppárti forrásokra hivatkozva azt írta, a csúcsot megelőző csütörtöki, néppárti miniszterelnöki találkozón Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy Magyarország megváltoztatja álláspontját és be fogja fogadni a menekülteket.

Arra is kitért, hogy amikor a közmédia idézte Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének a szavait, amely szerint Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, akkor a beszéd második felét "elfelejtették belerakni a tudósításba".

Szavai szerint az EP elnöke azt állította, hogy az EU keleti vezetőinek egy jelentős részét meg lehet majd győzni arról, hogy fogadjanak be menekülteket, "van viszont egy politikus, Orbán Viktor, akit azért lesz erről nehéz meggyőzni, mert nem saját országát képviseli, hanem Oroszországot képviseli és Vlagyimir Putyin parancsait hajtja végre".

Molnár Csaba úgy látta, az EP elnöke azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy nem a magyar emberek érdekében jár el, hanem Vlagyimir Putyin parancsait hajtja végre az EU szétverésének érdekében, de ez kimaradt "a Magyar Televízió és a magyar közmédia tudósításából".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com